2017. augusztus 22., kedd

Bőrtok az ivókörthöz

Ez ugyan nem gyöngy de épp most lettem kész a páromnak az ivókürtjéhez tokot készítettem.S mivel gyöngy nélkül nem élet az élet egy kis gyöngykopit rácsempésztem! :)

Draco medál

A tervem az volt hogy ezt a kis medálkát gyorsan megfűzöm.Persze ez pont úgy jött össze ahogyan képzeltem.Az első tervem az volt hogy ladderrel foglalom be ezt a pöttyös rivolit de mivel ez a rivoli kicsit vastagabb a szokásosnál nem jött össze ,persze ehhez kellett két próbálkozás hogy felfogjam.Na akkor rámentem a sima peyot befoglalásra akkor meg a rivoli úgy kiugrott a kezemből hogy a párommal félóráig négykéz lábaztunk utána.S végül megtaláltuk a földtől 10 cm magasan lévő íróasztal polcán.Mondtam is a páromnak a jelek azt mutatják hogy ez a rivoli nem akar ma ékszer lenni , mivel én meg nagyon akarom jusztis megcsinálom.Tudtam hogy a befoglalt rivoli alá ezt a kis szirmos farkincát rakom aztán amikor az is készen lett belekívánkozott még ez a szépséges kis skarabeus bogár.A medálka a Draco nevet kapta mert valami sárkányosat akartam neki így kerestem a neten egy sárkánynevet.Közben sokat röhögtünk mert a párom fantasztikus neveket talált ki amúgy férfi módra....
Pinecone minta: Svetlana Einy itt: https://www.interweave.com/article/beading/free-beading-project-pinecone-earrings-by-svetlana-einy/




2017. augusztus 21., hétfő

Tritullia medál

A Tullia karkötő kiötlése közben 3 db tulip petalből lett egy ötletem amit félre tettem s most ez sült ki belőle! Háromszög alakú medált még úgysem terveztem így ő az első.
Minta : Keka

2017. augusztus 18., péntek

Aprikos medál és Tullia karkötő

Megláttam Turos Ildikó medálkáját s mivel megosztotta velünk a mintát is neki is fogtam.Emlékeztem hogy a gyöngyboltban Vikinek van néhány türkisz tulip petalja gyorsan el is raboltam mindet! Igaz nekem prong gyöngyöm nem volt, helyettesítettem egy kisebb szirom gyönggyel.Hosszú láncra lettem és mivel kapocs nem kellett hozzá így egy kis elefántot raktam hogy hadd lógjon hátul a nyakamnál :)

Miután nekem mániám a szett és el is kapott az ihlet és maradt ki tulip gyöngy egy karkötőt is kreáltam hozzá.

Minta:
Apricos: Turos Ildikó
Tullia:Keka

2017. augusztus 17., csütörtök

Dragonffy fülbevaló

Mindaddig nem tetszett ez a füli amíg meg nem láttam Elekes Ildikó fülében!Köszi Ildi az inspirációt!Ezzel a kis szitakötővel teljes a Zita Zinga szettem.
Minta: Beading Patterns

2017. augusztus 15., kedd

Zita Gertrúd és Dagger füli

Újra megfűztem Zitát.Egyrészt azért mert a mintát gyorsan összedobtam és közzé is tettem viszon gondoltam leellenörzöm hogy tényleg meg lehet e fűzni róla! :) Sikerült! Másrészt rábukkantam egy nagyon régi medálomra akit most Gertrúdnak neveztem el és arra gondoltam akkor legyen hozzá egy kari és egy füli is.Persze ezeeket a zöld pöttyös daggereket már nagyon rég vettem és nem is volt belőle elfekvőbe csak kettő darab.A gyöngyboltban van pöttyös csak egész más szín összeállítású de Vikivel úgy döntöttünk ez a színjátszó zöld megy hozzá.Utólag már tudom hogy a kariba nem arany hanem ezüst miniduót kellett volna fűznöm úgy jobban menne a medálkához,de mivel nagyon tetszik a kari én le nem bontom.Készült hozzá egy kis füli csak picit módosítottam a mintn mert csak 8 daggerem volt itthon.
Minta:
Zita karkötő: Keka ( a mintát itt a blogban a minta fúl alatt találjátok)
Gertrúd medál: Keka
Dagger flower dropps:Wild roses and blackberries: itt:

http://wildrosesandblackberries.blogspot.hu/2010/10/dagger-flower-drops-tutorial.html#.WZMx5NJJbcs





2017. augusztus 11., péntek

Zinga és Zita története

Pár napja posztoltam hogy megfűztem a Tóth Nóri Zingáját.Sokat küszködtem a drágával mert ugye valamelyik dárdám éles volt és elvágta a szálat.Egészen pontosan az 1. fűzéskor már elvágta a legelején de azt gondoltam én vagyok a hibás mert Nóri jelezte hogy 18-as damillal fogjunk neki de nekem csak 16-osom volt itthon.Lebontottam...Nagy levegő újrakezd..A 2. fűzésekor az utolsó lépésben kirobbant a dárda na ekkor kerültem abba az állapotba mikor majdnem elsírtam magam és megmutattam a lányoknak a fészen....kaptam egy kis biztatást ittam egy pálinkát és nekifogtam újra...3. elsőnek lebontottam a 2. verziót de vigyáztam hogy elkapjam a grabancát a annak 2 dárdának amielyiknél elpattant a szál ők mentek a kukába...majd újra nekifogtam de előbb azt hittem az elején a kásás díszítésnél húztam fel a szirmokat az enyém nem olyan lett hanem a szirmocskák kicsit felfele álltak be is mutattam a lányoknak Nóri írta hogy neki is volt olyan ami csak 4.jére sikerült...persze másnap munka így aludni kell de ugye hiába fekszel le 9-kor ha a rohadt meleg miatt nem tudsz aludni éjfélig...Fűzni nem kelsz fel mert bízol abban hátha öszejön ez az alvás hiszen 4-kor kelni kéne...na mit csinál ilyenkor a gyöngyöslány..agyal...és persze reggel már tudtam hogy ezt a Zingát újra szétszedem de szerncse hogy nem ugottam neki melegébe mihelyst volt egy kis időm hanem később finoman így nem kellett teljesen lebontani és itt rájöttem hogy a hátsó díszítésnél rontottam el valamit jobban összehúztam a gyöngyöket mert amikor azt lebontottam a szirmocskák szépen kiterültek így aztán innen kellett újrafűzni. Aztán jött a következő éjszaka 2-3 agyalással töltött ideje amikor úgy döntöttem hogy miután hiába kerestem a neten egy jó kis szirmos karit nem találtam olyat ami tetszett volna tehát mit kell tennem kitalálni egyet...
Így született meg Zita...
Persze az eredeti álmatlan órákban elképzelt kari nem ez volt de az úgy nem jött össze és persze lebontottam ...De megszületett a végleges verzió.
Úgy gondoltam mivel sokan meg fűztétek de nem nagyon láttam hogy karkötőt fűztetek volna hozzá és mivel nekem betegségem hogy szett legyen, de legalább legyen a medálhoz kari is mert ugye még bedugós fülit találok is hozzá a szekrényben de ilyen szín összeállítású karit még nem fűztem és mivel itt a dárda a mérvadó..stb hát megcsináltam nektek a mintáját .Fogadjátok szeretettel!
Zinga medál : Nóra Tóth
Zita karkötő Keka







2017. augusztus 8., kedd

Horgolt láva színű lánc 3 medálhoz

Nagyon megtetszett a miyuki új láva színű kásája s mivel volt egy láva szín időszakom ezért úgy készítettem el a horgolt láncot hogy a medálokat tudjam rajta cserélgetni.
Mr Jane Vezsuzsi
Petúnia és Dúlszinea. Keka

Zinga

Megláttam ezeket a gyönyörű szirmokat és úgy döntöttem fűzök én is egy Zingát.Harmadjára sikerült.Az első kettőnek a szirom szétvágta a damilt a másodiknál pont amikor már majdnem készen lettem.Majden sirva is fakadtam de aztán kihajítottam azt a két szirmot amelyikből nem tudom melyik volt a tettes és nekifogtam újra.Az enyémnek kicsit felállnak a szirmai mert nem fért el a 11/o kása a dárdák között kényelmesen és így 15/öst tettem és mivel eléggé szorosan fűzök nem mertem a megadott helyre beszúrni a 15/o kásás díszítésnél a tűt így egy kicsit felhúzta a szirmokat de úgy döntöttem ez már így marad.Majd szedek fel kásákat és horgolok hozzá egy nyakláncot.
Minta: Tóth Nóra

Blooming Buds fülbevaló

Készítettem egy fülit is a régebbi karkötőmhöz.
Minta: Elegance by Rennie