2024. szeptember 2., hétfő

Horgolt blúz

 


Aránylag hamar elkészült, a színét imádom.

Ötlet és minta: Baji Angéla

Fonal: YarnArt Flowers 315

Fonal Innen: https://www.gombolyda.hu/webshop




2024. augusztus 20., kedd

Marie ruha ami blúz lett

 


Ehhez a ruhához tavaly nyáron vettem a fonalat,igaz végül nem csak piros lett De így jobban tetszik.

Az eredeti minta csipkés, na de nem is szeretek csipkét kötni, s mivel lyukacsos úgy, bár nagyon szép ,akkor alá kellenne venni egy hosszú toppot legalább, akkor meg már nem nyári ha két réteg ruha van rajtam.Mivel a mintát se egyszerű felfogni azért belevágtam, de úgy gondoltam nem csipkés lesz hanem bordás aminek az ötletét Eri Sebőktől lopikáltam.

Én az XXL méretet kötöttem így blúznak 8 gombóc fonal ment bele, kicsit bő rám, ami nem baj mert már nem szeretem ha rám tapad a ruha.

Több helyen változtattam.Először is a nyakánál kezdés után mindjárt fogyasztás van és úgy lepondörödik a nyaka, na ez nekem nem tetszett úgyhogy én egyből a lefogyasztott szemszámmal kezdtem a nyakát amit a végén még két sorral körbe is horgoltam hogy szebb legyen.

A hónaljnál van egy karcsúsítás amit én egyszerűen kihagytam, hiszen én pocakos vagyok nekem nem kell karcsúsítani, úgyhogy két bordányi szemet szedtem föl ,így egyből szépen tudtam kötni a bordákat körben, arról nem beszélve hogy a lefordított magyarázatot se értettem igazán.Viszont ezzel a huszárvágással roppant mód leegyszerűsítettem magamnak a mintát.

Van egy hiba is, azt se értettem elsőre hogy a bordák közti részt felváltva kell szaporítani én egyből mindkét oldalán szaporítottam, kitolva magammal mert így egyből sok szemszámmal lett bővebb a blúz viszont nagyon tetszik így mert rendesen kipörög.

Így aztán mostmár hogy leegyszerűsítettem és megértettem a mintát, és rájöttem hogy okés hogy a Guru tiszta pamut, de  csipke nélkül ,mivel így vastag  roppant meleg , így blúznak befejeztem és ha kiagyaltam hogy melyik méretet kössem Rosegardenből nekimegyek újra.Csipke abban se lesz de az már nem lesz meleg mert a fonal sokkal vékonyabb.


Minta: DROPS Design

Fonal: Gombolyda Guru Print: 9320

          Gombolyda Guru: 7288,7298,7294,7530

Fonal Innen: https://www.gombolyda.hu/


2024. július 23., kedd

Pisztácia Top másképp

 


Tavalyi terv volt ez is.A végeredmény nem hasonlít az eredeti mintára csak a kezdésnél.A szaporítást nem jól értelmeztem ,aztán mikor észrevettem úgy döntöttem tuti hogy nem bontom le, inkább szaporítok tovább így lesz egy tutira bő topom.A lyukmintát meguntam pár sor után, úgyhogy azt abba is hagytam.Így ,hogy jó nagyra kiszaporítottam kicsit unalmas volt, de a végeredmény végül is tetszik.A fonalból kiszedtem a fehér szint így szépen fel is használtam az egész fonalat és egy másik gombócból a sötétzöldet ki is pótoltam, 3,5 tűvel horgoltam.

Minta: Harmath Évi Design

Fonal :Rosegarden 319

Fonal innen: https://www.gombolyda.hu/webshop




2024. július 1., hétfő

Mandalás poncsó

 


Nagyon szerettem horgolni,közben fejben már ki is találtam hogyan csináljak majd blúzt ezzel a kagylómintával.Felvettem a bakancslistámra.Egyetlen bánatom ,hogy nem kellett hozzá az egész gombóc így a legszebb lila lemardt,és még a világosabb lila rész se ment bele teljesen úgyhogy most azt gondoltam ki csinálok még egyet a megmaradt fonalból s mivel ebből a Flowersből van itthon még egy gombócom ha kevés lesz tudom pótolni :) 

Minta: Tejer es de guapas

Itt: https://www.youtube.com/watch?v=KTcBafg17vc&t=1971s&ab_channel=Tejeresdeguapas

Fonal: YarnArt Flowers 290

Fonal innen: https://www.gombolyda.hu/webshop




2024. június 11., kedd

Leveles Top


Elkészült a Leveles Topom, ami tunika lett mert hosszúra kötöttem, de mostmár van viszonyítási alapom,5 gombóc fonalból 3,5-ös tűvel.

Minta: Nikolett Corley Desings
Itt: https://payhip.com/NikolettCorleyDesigns
      https://www.ravelry.com/designers/nikolett-corley-designs

Fonal:YarnArt Ideal 240
Innen:https://www.gombolyda.hu/

2024. május 21., kedd

Tamara kendő

 



Végre elkészült, megkínoztuk egymást.Nem egy hibátlan alkotás.A csipkeminta 9.-ik nekifutásra sikerült,úgy hogy azt mondtam ,ha most sem jön össze valami mást kötök rá.Az agyam képtelen felfogni hogy szine oldalon és visszája oldalon ugyan az a jel más öltésformát jelent,és hogy hol jobbról hol balról kell olvasni a mintát.Kicsit meg is cibáltam mikor blokkoltam.Ha újra nekimegyek a későbbiekben más lesz a csipkeminta az tuti.Na de megtanultam ,hogy csak olyan csipkemintás holmikat kössek amit mindig jobbról kell olvasni és az adott jelek mindkét oldalon ugyan azt jelentik.

Minta: Rachel Brockman

Itt:https://universalyarn.com/products/tamara-triangle?_pos=1&_sid=efbc6fd19&_ss=r

Fonal: Papyrus 30

Innen: https://www.gombolyda.hu/


2024. május 19., vasárnap

Colgante Mandala

 


Újra egy kis gyöngyözés. Ezt a medálkát több éve láttam meg Gőz Katinál le is mentettem a fotóját, már évek óta össze van hozzá készítve a gyöngy.Kati el árulta hogy a Youtobon találta a mintát,így végre eljött az idő hogy megszülessen.

Minta: Francia Abalorios

Itt: https://www.youtube.com/watch?v=L6_K_hqCIqA&t=88s&ab_channel=FranciaAbalorios

Inspiráció: Gőz Kati